NEKED A DIVAT MONDJA MEG, HOGY KI VAGY?
Ül a kiscsákó velem szemben a metrón, olyan 16 éves forma. Milyen márka van rajta? Tisza. De nem ám cipő, hanem kapucnis felső. Mi vaaan? Pedig az. Gyárilag tele van vágva az egész cucc klasszik Tisza-cipő emblémákkal. A 90 után születettek szerint retróban nyomja a srác. Szerintem meg égőben. Csak lövése sincs róla. Ez olyan, mintha a mai kamaszok kölkei adidos-ban virítanának a majdani Józsefvárosi Piacról. Hát a Tisza-cipőnél nagyobb cink csak a svédzsebes mackónadrág volt, ember! Divat? Igen? Na akkor itt van megint egy kis Pajor (esküszöm, többet nem jövök vele elő ebben a blogban) meg a Neurotic:
És ha már cipő. A magyar néphadsereg törzsőrmesterei minden havi rovancsnál (fiatalabbak kedvéért: felszerelési tárgyak meglétének ellenőrzése) megkapták a maguk égetett szesz adagját, hogy szemet húnyjanak a hiányzó bakancsok fölött, amelyek már réges régen valami kis csíra lábát törték a Nagykörúton, nem pedig az iszapszemű rájákét (értsd: leszerelés előtt álló, minden hájjal megkent „öreg” sorkatonák) az alakulótéren. Mert a sok ostoba kamasz (jelentem: köztük voltam) marha vagánynak érezte magát, ha 82-ben egy 1974 mintájú gyakorló surranóban masírozott a belvárosban. Nem Martens, apukám, nem színes fűző, nem vasalt orr, nem... – 1974 mintájú, barna dupla csatos, disznóbőr. (De lehet, hogy marha.) Amiről 16 évesen azt hitted, menő, 18 évesen meg könnyezve vonultál benne a nagyvenyimi lőtérre, miközben a szakaszvezető – aki alig volt nálad idősebb – a füldebe ordibálta, hogy „Rambó, mozogjon már, bassza meg!” Ja, és persze ugyanez volt a szitu a szimatszatyorral (újfent a gyöngébbek kedvéért: gázálarctáska), amelyben állati tökösen hordtad a történelem atlaszt meg a négyjegyű függvénytáblázatot, lenézve a diplomatatáskás kis nyomi osztálytársakat, aztán rá pár évre, Nagyvenyim, teljes menetfelszerelés, függvénytábla helyett tényleg gázálarc, menetelés – lásd, mint fent.
De ha nem vonzott a militáns lázadás, akkor elmehettél poppernek. Répanasztró, pufidzseki, szalmacipő – Topáz, Margithíd vagy Randevú diszkó. Szabad perceidben meg kölcsönösen anyázhattátok egymást a csövesekkel, akiknél a lábbeli lájtosabb változata a surranó helyett természetesen a cudar imidzsű Alföldi papucs volt. (De legalább a hetvenes évek végi klumpa őrületen túlvoltunk...) Az Alföldi ronda is volt, klaffogó is volt, és ráadásul rendszeresen lecsúszott a lábról. Az enyémről történetesen a 6-os busz csuklós részében, le egészen a busz aljáig. A végállomásnál a felszállók csak azt látták, hogy fogom a haverom bokáját és fejjel lefelé belógatom a csuklós rész nyílásába, hogy kikaparja a fél pár papucsot, miközben könyörgöm a sofőrnek, hogy el ne induljon, mert egy jobb kanyarnál a havert tuti palacsintává lapítja a csukló harmonikája...
Aztán meg ha kinőve a bohóckodást imidzset akartál váltani, a havi fizetésed otthagyhattad az Ecserin valami rosszarcú seftesnél egy becsempészett Casucci farmerért. Föltéve, ha nem akartál üzletben kapható, magyar gyártmányú Trappert (magyar farmer, höhöhö, ez jó, kb., mint a szudáni svájci bicska...) vagy totál gáz brazil Lee farmert hordani. Márpedig nem akartál. Akartál viszont olyan cuccokat, amiket a Bravo magazin poszterein hordott Madonna,
Az már csak a sors furcsa fintora – szerencsére – , hogy mivel ilyen nehéz volt összegermózni a szerkókat, bármennyire is szerettünk volna, legalább nem néztünk ki így:
Az utolsó 100 komment: