VV KÁLMI A PADON, BUNDA ÉS ZAKÓ A RUHATÁRBAN

Valamikor ’81-ben eszembe jutott, hogy visszateszem a szobám falára Nyilasi friss fotóját. Ahelyett a másik helyett, amelyet még ’78 nyarán leszaggattam, az argentin-magyar után. Szegény Nyílnak addig nem tudtam megbocsájtani, hogy életem csapata – brutális bírói segédlettel – zakózott a házigazdák (a későbbi világbajnokok) ellen. Ráadásul Nyilasit, életem játékosát (na jó, persze, Törő is az volt, de hát azért mégis, ki volt a fradista?...) kiállították, így nem játszhatott (Törőcsikkel együtt) a következő mérkőzésen. Pedig Nyíl így is a világ sportlapjainak címoldalára került másnap. Azzal, hogy lefelé jövet a pályáról nemzetközi jelzéssel beintett az összegyűlt pár tízezer gauchónak.

Ahol már szó nem volt bírói segítségről, hízelgő volt ránk nézve az eredmény, ahogy ez az alábbi felvételekből is kiderül. (És ha belgák ellen nem vagyunk utána akkora balf@szok, még így is továbbjutottunk volna...)

Erre mi történik a következő esztendőben? A végtelen ravaszsággal megáldott aranylábú srácok, olyan titánok vezényletével, mint például Esterházy (nem az író, hanem a kisbratyó) meg Nagy Antal (nem a Budai, hanem a sima) a Honvéd színeiben, a bajnoki cím birtokában 6-6-ot (nem 0-0-át, nem 1-1-et, nem ne adj isten, 3-3-at, nem, 6-6-ot!) játszanak a bentmaradásért küzdő Volán ellen, miközben a kieső helyeken álló Nyíregyháza 7-2-őt (miért nem mindjárt 6-3-at?) a DVTK ellen. Bravó srácok! Ezt barón kiagyaltátok... Az eredmény: a Honvédtól 5, a Nyíregyházától és a Diósgyőrtől 4-4 pontot vontak le, utóbbiak kiestek, a Volánt pedig kizárták az első osztályból. A Nyíregyháza és a DVTK mínusz 5 ponttal kezdte a következő évet, az NB-II ben. Büntetést kapott négy csepeli, három volános és öt kispesti játékos is.  
   Ebből a bajnokcsapatból:
     Andrusch József , Sallai Sándor, Nagy Antal , Garaba Imre, Varga József, Sikesdi Gábor, Gyimesi László, Détári Lajos, Bodonyi Béla, Dajka László, Esterházy Márton...
    Ezek után elröppen gyorsan három semmirevaló esztendő, s mi esik meg közvetlenül a világbajnokság előtt? A szezon utolsó fordulójában 1-1-es döntetlen a Debrecen-Honvéd-on. Az akkor már külföldön profiskodó Esterházy (jaj-jaj, már megint?) emlékei szerint egy szakajtónyi pénzt fizettek a Honvédnak az egy pontért a kiesés ellen próbálkozó debreceniek (ahol az addigra már honvédos Sallai egykor kezdett, róla mindjárt, ahogy ígértem), és "annyi libamájat, hogy belerohadt a kocsiba". Nem tudni, hogy neki jutott-e belőle, de ha igen, hát istenem, szerették a gróf gyerekek az ínyencségeket, ha már a Rákosi-rendszer miatt erről kényszerűen lemaradtak. És akkor ugyanerről, a pályán egyébként végtelenül szimpatikus, többre hivatott, de jó magyar labdarúgóhoz illő módon, karrierjét elostobáskodó Sallai: "Már el is felejtettem ezt a meccset, amikor nem sokkal a rendszerváltás előtt egyszer csak eljöttek értem a rendőrök. Majdnem úgy, mint a Tanú című filmben Pelikán József gátőrért. Ballonkabátos urak ültettek be egy kocsiba azzal, hogy csak kérdezni akarnak néhány dolgot." (Nemzeti Sport, 2005. február 17.). Saját bevallása szerint pályafutását derékba törte a bundaügyért kapott eltiltás. Nos, Sanyi, elárulom, annak már akkor annyi volt, amikor Diegót lihegve és főleg eredménytelenül üldözted Spanyolországban.
    Ennél nincs lejjebb. De van. És ennek ráadásul még a bundázáshoz sincs köze. A Dolly még harangszoknyásan hergeli a tömegeket, hogy asszongya hogy Mexikó:
Hát mint kiderült, van azért ennél nagyobb hergelés is. A színhely Irapuató, az esemény... Van, aki nem tudja? Na jó, a fiatalabbak kedvéért: a magyar futball utolsó Mohácsa (noha volt belőle szép számmal), a szovjet-magyar: